Köszönjük, hogy szálláshelyünket választotta pihenése színhelyéül!

KÖSZÖNTÜNK MINDEN KEDVES VENDÉGET A Fortuna Wellness Vendégházban!

Házirendünk célja, hogy a szükséges információk birtokában nyugodt pihenést, kellemes felüdülést és élmenyekben gazdag kikapcsolódást biztosítsunk. Megvalósításáért mindent megteszünk, ugyanakkor a Vendégeink együttműködése is nélkülözhetetlen. Ehhez nyújtunk segítséget és kérjük mielőtt nálunk foglalnak szállást, figyelmesen olvassák el a Házirendről szóló tájékoztatónkat.

A szálláshelyünkön eltöltött zavartalan üdülés érdekében összefoglalt legfontosabb tudnivalók:

Bejelentkezés: (check-in)

A szállást az érkezés napján 14.00 és 20.00  között lehet elfoglalni. Érkezésének időpontjáról  előzetesen telefonon kérünk tájékoztatást! A szállásadó nem a szálláshelyen lakik,ha ezt elmulasztja, nem tudjuk a helyszínen fogadni. Vendégeink érkezéskor szoba és kapu kulcsot  kapnak, hogy szabadon közlekedhessenek. Fontos, hogy az okmányaikat (személyi igazolvány vagy útlevél) feltétlenül hozzák magukkal,hogy adataik a rendeletben előírt vendégnyilvántartásban rögzítésre kerülhessenek. A szálláshely a vendégnyilvántartásba vételt követően foglalható el.Ekkor történik – a visszaigazolásban foglaltak szerint – a fennmaradó szállás- és egyéb szolgáltatás díjának kiegyenlítése, valamint a kulcsátadás is. A teljes részvételi díj alatt az előre lefoglalt napok díja értendő. Ha a vendég bármilyen okból úgy dönt, hogy a szállást hamarabb elhagyja, a szállás díját nem áll módunkban visszafizetni.

Kijelentkezés: (check-out)

A távozás napján 10.00-ig kell elhagyni a szálláshelyet,ellenkező esetben felárat számolunk fel. A távozás napján kérjük, a kulcsot kívülről a szoba ajtajában hagyni!

Ügyelet: 24 órás ügyeleti szolgáltatás telefonon : + 36304489251

Árak:  Áraink Ft/éjszakára vonatkozó árak,az Idegenforgalmi adót nem tartalmazzák


Parkolás:

Az érkező Vendégek részére az épület előtti zárt,udvari parkoló térítésmentesen rendelkezésre áll. A parkolóban hagyott gépjárműben keletkezett károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséggel nem tartozik. A parkolóban a KRESZ előírásai szerint kell közlekedni.

Egyéb:

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, parkolóban keletkezett gépjármű sérülése stb., továbbá a Vendégeknél lévő szálláshelyen  tárolt értékpapír, készpénz vagy egyéb értéktárgy tekintetében sem A vendég felelős a saját viselkedéséért a házban és annak környékén,  az esetleges balesetért maga viseli a következményeket. A vendégház tulajdonosai kizárják a felelősségüket minden olyan sérelemért, amelyet a vendég esetleges felelőtlen magatartása okoz más vendégnek, vagy saját magának.

A szerződés teljesítésének elutasítása, a szolgáltatási kötelezettség megszűnése:

A Vendég a szálláshely biztonságával, rendjével, kifogásolhatóan, durván viselkedik, alkohol, vagy drogok befolyása alatt áll, fenyegető, sértő, vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít. Fertőző betegségben szenved. Nem teljesíti a Szerződésben meghatározott előlegfizetési kötelezettségét a meghatározott időpontig. Amennyiben a Szolgáltató és a Vendég közötti Szerződés „vis major” okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik.

A berendezési tárgyak a használata:

A vendégház és a berendezési tárgyak állagának, rendjének, tisztaságának fenntartása érdekében  kérjük, tartózkodjanak  minden olyan tevékenységtől, amelyet saját  otthonukban sem tennének.Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A vendégház berendezését és felszerelését,beleértve a törölközőket, plédeket, ágyneműt, székeket a házból kivinni tilos! Amennyiben a tartózkodás alatt a bútorokat és berendezési tárgyakat áthelyezik, úgy távozáskor ezt kérnénk visszarendezni.Amennyiben elhagyják a szállást, kérjük, hogy minden esetben zárják be az ajtót és az ablakokat, győződjenek meg, hogy az elektromos berendezések, vízcsapok el vannak zárva, illetve a légkondicionáló nem maradt -e bekapcsolt állapotban. Bármilyen meghibásodást észlel kérjük azonnal, haladéktalanul jelezze!

Az átadott szobakulcsok elvesztése esetén a Vendégek haladéktalanul kötelesek szólni a szállásadónak. A vendég az esetleges károkért és hiányokért anyagi felelősséggel tartozik.

Ingyenesen biztosított eszközök kérésre:vasaló-vasalódeszka, gyermekágy+ágynemű,etetőszék,babafürdető kád,cipőápoló eszközök.

Étkezés:

A szálláshely felszerelt közös használatú konyhával rendelkezik, ahol lehetőség van egyszerű ételek elkészítésére. A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat, illetve gondoskodjanak a berendezések és a háztartási gépek rendeltetésszerű használatáról!

Kérjük, hogy a szobákban ne étkezzenek,étkezésre az étkezőt és a konyhát használni sziveskedjenek.

Takarítás:

A szobákat a vendégeknek tisztán, fertőtlenítő takarítást követően adjuk át és ottlétük alatt maguk gondoskodnak a tisztaságról. Az a kérésünk, hogy őrizzék meg szobáink és közös helyiségeink tisztaságát. A 7 éjszakánál hosszabb elszállásolás esetén heti egy alkalommal ágyhuzat, törölköző csere áll a vendégek rendelkezésére. Napi takarítást és plusz takarót igény esetén biztosítunk.

Szemételhelyezés:

Háztartási szemét szelektív gyűjtése a konyhában, szobában ill. a fürdőszobában elhelyezett szemetesekben lehetséges. Szemeteiket a kapu mellett található szemetesbe helyezzék. Csere szemetes zsákot biztosítunk.

Sárga nagy kuka: papír, műanyag, alumínium dobozok (sörös, konzerves, stb.)

Fekete kuka: háztartási hulladék

Zöld kuka: mindennemű üveg (sörös, boros, röviditalos, befőttes, stb.)

Dohányzás:

A dohányzás és a nyílt láng használata az épületen belül és a szobákban szigorúan TILOS! A szobáinkban és közös helyiségeinkben füstjelző készülék üzemel. Dohányozni csak a kijelölt helyeken lehetséges (terasz, kerti pihenő). Tisztelettel megkérjük dohányzó Vendégeinket, hogy a tisztaság fenntartása érdekében az udvaron, és a vendégház teljes területén a csikkeket ne szórják el, hanem azokat összegyűjtve a szemetesekbe helyezzék.

Tűzrakás-bográcsozás:

Tüzet rakni a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával! Mielőtt otthagynák a tűzrakó helyet, kérjük, győződjenek meg róla, hogy a tüzet valóban eloltották!

A grillezéshez, bográcsozáshoz szükséges eszközöket kérjük használat után tisztán a helyükre tenni, a grillező környékét rendben tartani. Személyes felelősséggel tartoznak a vendégek a tűz esetére keletkezett károkért.

Erkélyek, korlátok, lépcsők

Tilos felülni, felállni, felmászni, felkapaszkodni, stb. az vendégház területén található korlátokra! A lépcső fokozottan balesetveszélyes, ezért rendeltetésszerűen kell rajta közlekedni!

14 év alatti vendégek

14 éven aluli gyermek csak szülői vagy más, általa megbízott cselekvőképes személy folyamatos felügyelete mellett tartózkodhat a vendégházban. A gyermek kísérői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért.

Egyéb

Vendégeink részére előzetes igény esetén transzfer szolgáltatást biztosítunk.

WiFi a vendégház egész területén ingyenesen vehető igénybe. Jelszó: 21922169

A megtalált és nálunk felejtett értékeket 2 hónapig őrizzük meg, és amennyiben jelzik, a megadott címre postázzuk.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az apartmanunk a pihenésre és nyugalomra vágyó Vendégeket várja, nem alkalmas bulik, leány- és legénybúcsúk megrendezésére! Éjszakai pihenő időszak 22:00 és 08:00 között van. A pihenő ideje alatt mindenki számára biztosítani kell a nyugodt pihenéshez való jogot! Napközbeni eltávozáskor és éjszakára kérjük a kapukat kulcsra zárni! Az épület külső ajtói a kilincs felhúzását követően zárhatók kulcsra.

Háziállatot nem tudunk fogadni,a vendégház egész területére bevinni tilos!

Amennyiben az itt-tartózkodás alatt a vendégház területén bármilyen probléma vagy meghibásodás felmerül, esetleg káresemény történik, kérjük, haladéktalanul értesítse a szállásadókat az alábbi elérhetőségeken, mert utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Bármilyen kérdés, vagy kérés esetén készséggel állok rendelkezésükre!

Együttműködésüket megköszönöm, kellemes pihenést és kikapcsolódást kíván  az Önök szállásadója:

Péter Martina

Foglalási útmutató :

Szállásfoglalás:

Foglalásukat a kiküldött ajánlattól számított 3 napig feltételesen tartjuk fenn, további visszajelzés hiányában azt töröljük. Felhívjuk leendő Vendégeink szíves figyelmét, hogy a szálláshelyfoglalás elindításával egyidejűleg kijelentik, hogy  a Házirendet elolvasták, megértették és elfogadták. A szállásfoglalás honlapunk foglalási rendszerének használatával és a Szállás.hu  oldalon keresztül történik. A személyesen, telefonon, vagy e-mailben történt érdeklődésre 24 órán belül árajánlatot küldünk. Örömünkre szolgál, ha árajánlatunk elnyerte a tetszésüket,kérjük, hogy foglalási szándékukat írásban erősítsék meg. Az írásos foglalással elfogadják az árajánlatban szereplő feltételeket és megrendelik a szolgáltatást. Szállásadó a megrendelést minden esetben írásban igazolja vissza. A Vendég írásban leadott foglalása és a szállásadó  írásban megküldött visszaigazolása Szerződésnek minősül. A szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a szállás elfoglalása előtt igazolják. Az vendégházban bejelentés nélkül senki sem lakhat, kizárólag a visszaigazolásban leírtaknak megfelelően, a bejelentett Vendégek tartózkodhatnak. Ezért kérjük Vendégeinket, a szálláshelyen látogatókat kizárólag napközben( 8-20 óráig) fogadjanak, a szállásadó engedélyével.

Szállás módosítása:

Előzetes egyeztetés alapján, a szabad kapacitás függvényében lehetőség van a létszám módosítására, így a módosított visszaigazolás válik érvényessé. A lefoglalt időpontra idő előtti elutazás esetén szállásdíjat nem térítünk vissza.

Foglaló:
Úgy a Vendég, mint a szállásadó biztosítékaként szolgál a foglaló, melynek összege a teljes szállásdíj összegének 30 %-a. A foglaló megfizetése a visszaigazolás dátumától számított 3 napon belül esedékes, amely történhet átutalással vagy SZÉP kártyával. Amikor a foglaló megérkezik a szállás garantált, amennyiben a foglaló nem érkezik meg, a foglalást nem tudjuk érvényesnek tekinteni, töröljük.

Fizetési feltételek:

A fennmaradó összeg, továbbá az idegenforgalmi adó fizetése érkezéskor , a szállás igénybevételekor a helyszínen esedékes.

Az előleg átutalásához szükséges bankszámlaszám: Péter Martina  (OTP) 11773353-01452895

Elfogadott fizetőeszközök: készpénz, banki átutalás, SZÉP kártya, bankkártya

Elfogadott valuta: HUF és Euró. (€)

Lemondási feltételek és díjak:

A szállásfoglalás irásos formában mondható le.Lemondás esetén a foglaló összege nem kerül visszafizetésre,kötbérként kezelendő. Ha a Vendég az érkezési napon nem érkezik meg és írásos lemondást sem küldött, akkor a Szolgáltató a Szerződésben meghatározott mértékű és megfizetett foglalót teljes összegét kötbérként érvényesíti.

Jakuzzi és infraszauna használati szabályzat: